Pointman Kft.

TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ!

Keresgélés helyett Őt találják meg az álláslehetőségek

Szerző: Posfai Tünde | Fotó: Lucas

 „Mi lesz velem, Tünde?" – 45+ éves ügyfelemtől is elhangzott ez a kérdés. 8 hónapnyi sikertelen álláskeresés, több száz beküldött pályázat után még mindig nem volt munkája. Régebben őt keresték a toborzók egy-egy pozícióra, aztán már interjúkra is alig hívták be. Ekkor talált meg engem, ez volt a kiindulási állapot.

Miután Ügyfelem is felmérte a lehetőségeit, ismét lett egy kis hite az álláskeresés sikerére vonatkozóan, én pedig feltérképeztem a lehetőségeit.

  • Megvizsgáltam a munkaerőpiaci kínálatot, a toborzók aktuális szempontjait, láthatóságának sikerpontjait, és erre építettem fel a pontos, egyénre szabott álláskeresési stratégiát.
  • Esetében a komplex, PRO level szolgáltatás lett érvényes, így önéletrajz, LinkedIn-jelenlét, illetve próbainterjú is szerepelt a csomagban, amely segített őt láthatóvá tenni a munkáltatók és toborzók számára.

Az álláskeresési folyamat során nem engedtem el a ügyfelem „kezét”, amennyiben kérdése volt, rendelkezésére álltam szervezett keretek közt. Ő ettől biztonságban érezte magát, magabiztosabban tudta alkalmazni frissen megszerzett tudását.

A tapasztalatának és motivációjának megfelelő lehetőségekből válogathatott, miközben a felmerülő kérdések, szükséges finomítások esetén rendelkezésére álltam.

Ügyfelem eredményesen zárta az együttműködési folyamatot, amely során soha nem adta fel a célját, és ma már egy startup vállalkozás üzletfejlesztője – noha ez a cég előzőleg nem tervezte bővíteni a csapatát!

Keresgélés helyett Őt találják meg az álláslehetőségek - 1. kép

A konzultációk, a pontos akcióterv, a lehetőségeinek és előnyeinek biztos ismerete birtokában erős munkavállalói márkát épített, amelynek a hatékony CV és LinkedIn-jelenlét egyaránt része.

Az egyedileg rá szabott stratégiának köszönhetően, keresgélés helyett mára már Őt találják meg lehetőségekkel, miközben interjúhelyzetekben is megállja a helyét. Ma már nyugodt, kiegyensúlyozott munkavállaló, aki magabiztosan tekint a jövőbe, és tudja, hogy van kire támaszkodnia álláskeresési helyzetben.

Te is hasonló sikertörténetet szeretnél átélni?

Megvan rá a lehetőséged. Vedd fel velem a kapcsolatot, kezdjük el a munkavállalói márkád felépítését, és TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ a munkaerőpiacon!