20-30 éves tapasztalattal is nehéz az álláskeresés? Ami eddig működött a karriertervezésben, már nem hatékony?
A nevem Posfai Tünde – vagy, ahogyan a szakterületen sokan ismernek a Kft-m miatt, “Pointman Tünde”.
Segítek, ha elakadtál a pályádon, ha nem tudod, merre indulj tovább, ha válságban érzed a karrierutadat vagy akár teljes váltásban gondolkodsz. Továbbá akkor is fordulhatsz hozzám, ha senior szakértőként egyébként nem aktuális az álláskeresés, de szeretnéd a piac számára növelni a láthatóságodat.
“Megtanultam (Tündétől), hogy a több mint 30 év vezetői és tanácsadói tapasztalat önmagában még nem üzenet. Az üzenetet jól kell megfogalmazni.” Karacs Rudolf
30+ év humán erőforrás területen szerzett tapasztalattal, a munkáltatói és munkavállalói oldal kihívásainak együttes és mély ismeretével adok át konkrét, eredményt hozó eszközöket.
Az ember és a technológia napjainkban a munkaerőpiaci és a szakértői márkaépítés esetén összeér – viszont fontos, hogy én elsődlegesen az emberre, az ember és a szakértő értékeire fókuszálok. A technológia a láthatóság növeléséhez elengedhetetlen, de nem ír felül Téged, az embert.
“Tünde kivételesen emberséges, nyitott és őszintén támogató személyiség. Pozitív kisugárzása, figyelmes jelenléte és szakmai hozzáértése biztonságos és inspiráló közeget teremtett a közös munkához. Mindenkinek szívből ajánlom, aki pályáját szeretné tudatosabban alakítani, új irányokat keres vagy megerősítésre vágyik szakmai útja során.” dr. K. Melinda
Az évtizedek alatt azonban megtanultam értékek mentén építkezni,
értékek mentén támogatni a munkaerőpiac szereplőit,
a tudásból és tapasztalatból pedig küldetés lett…
Mindehhez végigmentem a ranglétrán, belülről tapasztaltam meg a HR belső kihívásait céges, illetve az álláskeresés akadályait egyéni oldalról.
Ezek mentén dolgoztam ki egyedülálló toborzási, csapat bővítési megoldásokat és karrier mentoring módszereket, amiket folyamatosan naprakészen is tartok és frissítek a munkaerőpiac és az ezzel kapcsolatos technológia változásait nyomonkövetve.
„Feltölt, inspirál, láttat és láttatni enged. Egyszerre szakmai és egyben emberi is, hisz nála a kettőt nem kell és nem is lehet szétválasztani. Könnyű dolga van, hisz csak őszintének kell lennie. Annyira jól csinálja, hogy ő szinte már tökéletes. De komolyan. Hiteles, profi, informatív, kommunikatív. Ismerd meg, nem fogsz csalódni! Linkedin kapcsolati hálóban, kommunikációban, hr-ban, láthatóságban profi!” – Loján Balázs, Globe Transport Cargo ügyvezető
Mindenképp szeretném transzparensen megosztani veled, hogy nem vállalok el minden megkeresést. Nem vagyok elérhetetlen, mert sokféle kihívás érdekel – azonban én sem mondok minden együttműködésre igent.
Tünde a cégünk munkaerőpiaci belépési stratégiáját, márkaépítését és hatékony toborzás-kiválasztás tevékenységét alakította ki és valósította meg. (...) Kiváló partnere olyan cégnek, akinek fontos a munkáltatói márka erősítése, HR stratégiai kérdésekben a szakértői tudás és olyan vezetőknek, akik fejlődni szeretnének és nemcsak stratégiai, hanem gyakorlati szintű támogatásra is szükségük van, hogy szintet léphessenek. - Trásy Balázs, CEO at Green Geo Kft.
Art&Business meetup, Budapesti Gazdasági Egyetem, Corvinus Egyetem, IDC gyártó konferencia, Jobverse Állásbörze, Marketing Fesztivál, Milton Friedman Egyetem, MVSZ konferencia, Női Váltó Fesztivál, Női Váltó Klub, Open Academy, Óbudai Egyetem, Rákosmente Vállalkozási Iroda, WomenUP

Köszönet a Britishpedia szakmai zsűrinek, aki a munkásságom alapján méltónak talált, hogy életrajzom megörökítésével szerepeljek a 2023. kiadású életrajzi enciklopédiában.
