Pointman Kft.

TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ!

Esettanulmányok

Keresgélés helyett Őt találják meg az álláslehetőségek

Keresgélés helyett Őt találják meg az álláslehetőségek

 „Mi lesz velem, Tünde?” – 45+ éves ügyfelemtől is elhangzott ez a kérdés. 8 hónapnyi sikertelen álláskeresés, több száz beküldött pályázat után még mindig nem volt munkája. Régebben őt keresték a toborzók egy-egy pozícióra, aztán már interjúkra is alig hívták be. Ekkor talált meg engem, ez volt a kiindulási állapot.

TOVÁBB OLVASOK
„Minden egyes interjú közelebb vitt ahhoz, hogy el tudjam adni magam...”

„Minden egyes interjú közelebb vitt ahhoz, hogy el tudjam adni magam...”

Mélypontról indult, és gyakran tűnt úgy, egy eleve vesztes csatába.

Aztán jött a fordulat... Hogyan vált láthatóvá a munkaerőpiacon Liziczay Melinda?

TOVÁBB OLVASOK
Ügyfélélmény: AKI ELŐHOZOTT ENGEM

Ügyfélélmény: AKI ELŐHOZOTT ENGEM

Amikor azt mondom, hogy a megoldás nem egy leírt tanácsban, hanem az egyénben lévő lehetőségben van, akkor pontosan azt a közös munkát értem ezalatt, amit egy kedves Ügyfelem ügyfélélményében oszt meg veletek, velem.

Hálásan köszönöm sikersztoriját és a referenciát rólam. Jó tudni, hogy az, amit odaadással végzek Ügyfeleim felé, az az Ő sikereikben megtérül.

TOVÁBB OLVASOK
Egyéni esettanulmány: együttműködésem Tündével

Egyéni esettanulmány: együttműködésem Tündével

Tündét azzal a céllal kerestem meg, hogy segítsen újra pozícionálni a szakmai elképzeléseimet egy hosszú stabil munkahelyi periódus utáni váltás okozta helyzet miatt, ami egybe esett magánéleti válságommal is.

TOVÁBB OLVASOK
Pár főről 40 főre gyorsan

Pár főről 40 főre gyorsan

Egy frissen alapított tanácsadó cég életében hamarabb érkeztek az aláírt megbízások, mint ahogyan az azt megvalósító csapat felállt volna. A piac egyébként is tombolt, beindult az igény a szóban forgó tanácsadásra. Így extra gyorsan kellett toborozni, és még ennél is gyorsabban nagy beválási %-kal kiválasztani azon kollégákat, akik pár hónap múlva már egy csapatként a megbízásokon dolgoztak.

TOVÁBB OLVASOK
Sikereim Tündével - esettanulmány Ügyfelem tollából

Sikereim Tündével - esettanulmány Ügyfelem tollából

Mindazon információkból, amelyet Tündétől kaptam az informális beszélgetéseink alatt, úgy gondoltam, hogy „hivatalosan” is felkérem őt, egy-egy kérdés megválaszolásában, illetve orientálásában, mert ugye a coach „csak” irányít, a miértek és válaszok megtalálásában mindig az ügyfél a kulcs. Nyilván nem döntöttem volna így, ha Tünde szakmai hitelessége nem párosult volna egy személyes szimpátiával.

TOVÁBB OLVASOK
Irodamenedzser keresése szolgáltató céghez

Irodamenedzser keresése szolgáltató céghez

A szolgáltató cég részmunkaidős iroda menedzseri tevékenységre kereste új kollégáját. A munka nagy része bárhonnan elvégezhető, a többinél az irodai jelenlét fontos. Igen vonzó lehetőség akár egy álláskereső diáknak vagy kisgyermekes anyukának. Eddig minden jól is hangzik. Az Ügyfél nagy látogatottságú FB oldalán már hirdette a pozíciót, mégsem érkezett jelölt.

TOVÁBB OLVASOK
Növekvő vállalat az IT-szektorban

Növekvő vállalat az IT-szektorban

A cégnek már az első évre közel 50 nyitott munkaköre és a további évekre is szép létszámtervei voltak. Azonban olyan IT-s munkakörökre kerestek, amelyre mások is, miközben szakemberhiány volt.

TOVÁBB OLVASOK
Élezd a fűrészt!

Élezd a fűrészt!

Soha nincs korán elkezdeni az álláskeresésre való felkészülést. Amennyiben követed a piacot, frissíted a munkaerőpiaci belépőkártyáid, felkészíted és láttatod magad, annál könnyebben megy majd egy konkrét állás megpályázása. Ha pedig már benne vagy a folyamatban, akkor abból csak még többet tanulhatsz a sikeres álláskeresés érdekében.

Ügyfelem 4 hetes aktív álláskeresése után a következőkről számolt be, ami mindenkinek hasznos információkat tartalmazhat.

TOVÁBB OLVASOK
Peremkerületi szolgáltató cég új kollégákat keres

Peremkerületi szolgáltató cég új kollégákat keres

Az Ügyfél szolgáltatása és a munkakör nagyon vonzó, mégsem jön önéletrajz a hirdetésre és dolgozói ajánlásra. Kiderült, hogy a munkáltató peremkerületben van, s a szakemberek inkább a belvárosban dolgoznak, akár egy kevéssé vonzó állásban is.

TOVÁBB OLVASOK
Pénzügyi munkatárs szolgáltató céghez

Pénzügyi munkatárs szolgáltató céghez

Az Ügyfél azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy állítsak össze egy olyan kiválasztási folyamatot és technikát számukra, hogy a vezető minél nagyobb beválási százalékkal választhassa ki megbízható, precíz és strukturált gondolkodású új kollégáját. A hirdetés már készen volt és a toborzás is elkezdődött. Azonban felmerült egy probléma.

TOVÁBB OLVASOK
Munkaügyesből HR-szakember a vendéglátásban

Munkaügyesből HR-szakember a vendéglátásban

Mivel az Ügyfél kollégája munkaügyi és pénzügyi tevékenységében már bizonyított, megbízható, ismeri a folyamatokat, munkaköröket és kollégákat, így evidens volt, hogy a cégvezetés a munkaerő toborzást és kiválasztást is rábízza. Itt viszont nehezebben ment az elvárt teljesítés, ami jelöltvesztéssel, feladatok el nem végzésével járt.

TOVÁBB OLVASOK