Szerző: Posfai Tünde | A cikk anyaga 2020.12.07-én hangzott el a Karrierirány podcast adásában; ez a beszélgetés került kompakt, tagolt módon írott feldolgozásra. Az interjút köszönöm Éri Sárának.
Mire gondol a HR-es, amikor egy pályaváltó önéletrajzát látja? Hogyan lehetséges lenyűgözni a munkáltatót az adott területen akár teljesen kezdőként is, egy másik pályával a hátad mögött? Erre adok választ a pályaváltással foglalkozó blog-sorozatom második részében. (Vagyis egy kicsit belenézhetsz a HR-esek fejébe a segítségemmel.)
Korábbi bejegyzésemben már összeszedtem Neked mindazt, amire pályaváltóként szükséged lehet az álláskeresésre való felkészüléstől a munkavállalói személyes márkád építéséig.
Most a következő lépcsőkkel ismertetlek meg, mert természetesen, a folyamat általában nem ér véget a megfelelő önéletrajzzal, LinkedIn profillal, illetve egyéb online jelenlétekkel.
Hoztam is erre néhány példát:
Egy szállítmányozási szolgáltatást végző logisztikai koordinátor pénzügyi munkatárs pozícióra szeretne váltani. Részéről transzferálható értékek a korábbi számlázási részfeladatai, illetve precíz elemző képességei.
De említhető a korábbi cikkemből áthozva a pénzügyről cukrászatra váltó hölgy példája is, ahol a hobbija, elkötelezettsége, autodidakta módon szerzett tudása keltette fel a jövendőbeli munkáltatója figyelmét!
A lényeg minden esetben, minden sikernél ugyanaz: legyél tisztában az értékeiddel, hogy aztán ezeket láttatni tudd.
A sikertörténetek és sikertippek után időszerű, hogy felmerüljön Benned a kérdés: mit látnak a munkáltatók egy pályaváltóban?
Mivel a pályaváltásod sikeréhez rengeteget tesz hozzá, hogy tudj a munkáltató fejével gondolkodni, ebben is segítek most Neked. Bár alapvetően sokkal kevésbé zárkóznak el a cégek a pályaváltók elől, mint azt sokan gondolják, kérdéseik mindig vannak.
A HR-es feladata az, hogy a legmegfelelőbb jelöltet találja meg, amiben, például hozzáállás tekintetében benne vannak a pályaváltók is. A döntésbe azonban nemcsak az alkalmasság játszik bele, hanem a vállalati belső környezet esetleges befolyásoló ereje is.
Amit jellemzően egy HR-es a jelöltekben keres, az a KULCSÜZENET. Eddig több, mint 100 toborzást és kiválasztást végző kollégával dolgoztam már együtt, és pályaváltók jelentkezése esetén mindig két fontos kérdésük volt:
Érdemes ezeket magadban, magadról megválaszolni, és ennek fényében pályázni!
Ha a pályázatban semmilyen utalás nincs arra, hogy az értékeid és a terület / cég elvárásai átfedésben vannak, akkor automatikusan el fognak utasítani. Itt a HR-es azon feltevése is bizonyításra kerül, hogy csak egy próbát tettél, de nem gondoltad komolyan a váltást.
Amikor azonban a CV-d figyelemfelkeltő, és világos utalások szerepelnek benne a szándékodra, motivációdra és rátermettségedre, akkor bekerülsz a lehetséges jelöltek „talon” listájába: bízik a HR-es abban, hogy lesz egy másik jelölt is, aki hozza mindezeket, és több az adott területen szerzett tapasztalata, de rólad sem feledkezik el. Vagyis próbálkozóból pedig olyan jelöltté válsz, aki szerepel a toborzó esetleges terveiben.
Ezt követően, ha a körülmények is megfelelnek ehhez, egy rövid telefonhívást minimum megejt majd feléd a HR-es, méghozzá ezzel a kérdéssel:
MIÉRT ADTAD BE A JELENTKEZÉSED?
A HR-esek a minél nagyobb beválási %-ra fókuszálnak, hiszen a toborzás-kiválasztás folyamata igen költséges:
Hogy ismét egy példával éljek: az előző cikkben szerepeltettem egy 15 éves étteremvezetői tapasztalattal bíró munkavállalót, aki ruhakereskedelmi üzletvezető helyettes pozícióra pályázik. Bár a kiválasztás során nyilvánvaló a szféra-tapasztalat hiánya, vezetői készségei, kvalitásai és gyakorlata a kereskedelmi területre könnyedén átültethető. Vegyük csak alapul például a vendégekkel vagy vásárlókkal való kommunikációt, illetve a feladatok delegálásának képességét!
Pályaváltóként máshova kerül a fókuszod, mintha egyszerűen csak állást keresnél – de a folyamat alapja ugyanaz. Elakadás, kérdés esetén, ha sikeresen és profin szeretnéd véghezvinni a pályaváltást, várlak egyéni, tanácsadói konzultációmon!