Pointman Kft.

TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ!

Pályaváltásra készülsz? Ez a cikk iránytű lehet a sikerhez

Szerző: Posfai Tünde | A cikk anyaga 2020.12.07-én hangzott el a Karrierirány podcast adásában; ez a beszélgetés került kompakt, tagolt módon írott feldolgozásra. Az interjút köszönöm Éri Sárának.

Pályaváltás az alap definíciótól egészen a konkrét lépésekig. Azt hitted eddig, lehetetlen (újra)kezdőként elhelyezkedni? Egyáltalán nem, csak oda kell figyelni jó pár dologra. Méghozzá nagyon! Ezekről írok most részletesen.

Először is, a pályaváltást, mint témát, érdemes az alapoktól körbejárni. Nézzük meg a szó jelentését, amelyet példákon keresztül definiálok is Neked.

Biztosan pályaváltásra készült ezekben az esetekben:

  • Bár a területeden belül maradnál, (például kommunikáció), de valami egész mással kezdenél foglalkozni, (például újságíróból PR-tanácsadó lennél).
  • Szintén pályaváltónak számítasz, ha hasonló munkakörben, de egy teljesen más szférában szeretnél elhelyezkedni. (Például 15 éves tapasztalattal bíró étterem-üzletvezetőből egy ruházati kereskedelmi lánc üzletvezetőhelyettesi pozíciójára pályáznál.)
  • És pályaváltó vagy akkor is, ha könyvelőből cukrász leszel: itt minden megváltozik, a szféra is, a pozíció típusa is.

Ami pedig mindegyik esetén közös vonás, hogy a pályázni kívánt új munkakörhöz valamiben hiányos a tapasztalatod, tudásod.

Miért nevezem mindezt pálya-, nem pedig karrierváltásnak?

Mert a karriered nem változik meg! Az íved, a fejlődéstörténeted nem alakul át, a pályád az, ami új irányt vesz majd – így én sokkal helytállóbbnak érzem ezt a megnevezést.

Ha ezek után biztos vagy abban, hogy rövidesen Te is pályaváltónak számítasz majd, akkor most megismertetlek a folyamat első lépéseivel. Ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy végül sikerrel teljesítsd az eléd kerülő feladatokat, és ne csak szándékodban álljon a pályaváltás, hanem meg is valósuljon. Igen, az álláskeresésnek ebben formájában is hangsúlyos a folyamatszemlélet, a lépések betartása – én pedig azért vagyok itt, hogy ezeket segítsek meglátni.

Fontos, hogy látsszon: KÉSZÜLSZ az új szerepre. Mielőtt pályázol, legyenek ehhez beépített kapaszkodóid!

  • Önismeret

Légy tisztában az értékeiddel és a motivációiddal!

Nem biztos, hogy erre a munkahelyi tapasztalataid vezetnek majd rá, vagy adnak választ ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy a hobbidban keresendő majd a kulcs, a bizonyíték, hogy valóban megvan a kellő mértékű rátermettséged. Ha például akkor leszel könyvelőből cukrász, amikor utóbbi épp hiányzó szakember, biztosan van egy erős felismerési képességed. Ez pedig komoly előny a kezedben!

Ebből a példából kiindulva: MILYEN olyan képességed, tapasztalatod, pozitív tulajdonságod van, amiből VERSENYELŐNYT tudnál kovácsolni?

  • A 3 legfontosabb tényező, amelyek ha találkoznak, lehetséges a siker

A pályaváltás területén a legfontosabb sikertényezők: az értékeid + a motivációd + a piaci kereslet. Ezekre van együttesen szükség. Itt pedig bekerül a képbe egy, az álláskeresés és pályaváltás kapcsán ritkán említett szereplő, az ÖNBIZALOM. Annak a biztos tudása, hogy képes vagy az új lehetőség megvalósítására, akár Te magad kerested, akár a lehetőség talál Rád.

A jelentkezés folyamata pályaváltóként

Következetesnek kell lenned minden munkaerőpiaci belépőkártyádat illetően. Nagyon fontos, hogy világos, tiszta üzeneteid legyenek az összes ilyen felületen keresztül, amelyek világosan megmutatják:

  • mik az értékeid,
  • mi a legfontosabb érdeklődési köröd,
  • mi a célod.

Erre néhány kisebb, gyakorlati példát is mondok most Neked!

1. Önéletrajz

Emeld ki vastag betűkkel az új munkakörrel kapcsolatos, rátermettségedet igazoló szövegrészeket!

2. Motivációs levél

Mivel ez a felület lehetőséget ad arra, hogy kifejtsd, megvan benned mindaz, amire a területen szükség van, élj is ezzel: fogalmazd meg, írd bele!

3. LinkedIn profil

A professzionális, szakmai social media jelenlét elengedhetetlen. Fontos, hogy a profilod a céljaidnak megfelelően töltsd ki. Szerepeljen a headline-ban, illetve a főcímsorban több olyan kulcsszó, ami a területhez kapcsolódik!

4. És mindezt az álláskereső site-okon kitöltött adatlapokból, feltöltött önéletrajzból se hagyd ki, következetesen, a célodnak megfelelően szerepeltesd mindenhol.

Mind az eredményes CV, mind pedig az eredményes LinkedIn profil egy-egy külön témakör. Ha bármelyikben elakadsz, személyes konzultáción segítelek, hogy eredményes pályaváltó legyél!

Építs személyes márkát pályaváltóként!

Az online megjelenéseknek -, ideértve nemcsak a LinkedIn-t vagy az állásportálokon történt regisztrációkat, hanem például a Facebook-ot vagy az Instagramot is, - már önmagában nagy ereje lehet. Ennek az a feltétele, hogy a személyes márkád szempontjából megfelelően tudd használni ezeket a felületeket – ugyanis így nemcsak keresés útján lehetséges a siker, hanem előfordulhat, hogy a nagy lehetőség talál meg Téged.

Maradva a könyvelőből lett cukrász példánál… Az eset valóban megtörtént. Álmában sem gondolta volna ez a pályaváltó hölgy, hogy végül a hobbijából főállás lesz! Otthon szívesen sütött, tanult a területről, újabb meg újabb formákat tudott elkészíteni. Azokat pedig elkezdte itt-ott posztolni a social mediában, például csoportokban. Mivel a területen munkaerőhiány van, a kereslet és a kínálat találkoztak: a közeli cukrászüzem vezetője felfigyelt a hölgy munkáira és állást kínált neki! Mindezt a sikeresen épített személyes márkájának köszönhette…

Pályaváltásra készülsz? Ez a cikk iránytű lehet a sikerhez - 1. kép

A bejegyzés második részét is elolvashatod a blogomon, ahol még több tippet, tanácsot hozok Neked, ha pályaváltásra készülsz, vagy már benne is vagy a folyamatban!

Pályaváltóként máshova kerül a fókuszod, mintha egyszerűen csak állást keresnél – de a folyamat alapja ugyanaz. Elakadás, kérdés esetén, ha sikeresen és profin szeretnéd véghezvinni a pályaváltást, várlak egyéni, tanácsadói konzultációmon!