Pointman Kft.

TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ!

Komoly cél volt, de elértük: egy látványos munkaerőpiaci sikersztori

Szerző: Posfai Tünde | Fotó: Pixabay

A munkaerőpiaci szereplők sikeres egymásra találása: ezt hirdetem a „zászlómon”, mióta személyes márkát építek, szabadúszóként tevékenykedem vezető tanácsadóként. Viszont, hogy idáig eljussak, nagy út vezetett, ami számos sikertörténettel volt kikövezve. Egyet most elhoztam ezekből.

Mostanra már jól ismert név a BalaBit IT Security. A cég 2000-ben alakult Veszprémben, 3 egyetemista által egy kollégiumi szobában. Amikor én hozzájuk kerültem HR-vezetőként, akkor épp a „nagy célok” kijelölésének ideje volt: a vezetők eldöntötték, hogy meghatározó magyar multivá szeretnének válni. Ehhez persze az én úttörő munkámra is szükség volt, gyorsan és hatékonyan kellett lépni. 10 év alatt jutott el a cég nagyon magas szintre, olyan nemzetközi ügyfeleket szolgáltak ki ekkorra, mint az AirFrance, a Facebook vagy a NASA.

Komoly cél volt, de elértük: egy látványos munkaerőpiaci sikersztori - 1. kép

Nyilván, nincs bővülő IT-cég növekvő számú és kiemelkedő munkát végző IT-szakember nélkül, ám abban az időszakban ilyen munkavállalókat találni szinte gyöngyhalászat volt. Úgy döntöttem, a teljes HR-koncepciót átalakítjuk. Bár akkor ez még nem volt ennyire elterjedt, elkezdtük a munkáltatói márka építését, erősítését.

  • Mi a munkáltatói márka? Egy kis ismétlés:

Nincs egységes, konkrét definíció rá, de ha nagyon meg szeretnénk határozni: minden, amit a cég magából sugároz. Kezdve attól, milyen bemenni reggel; azon át, hogy milyen juttatásokat, pluszokat kínálnak a munkavállalóknak; egészen addig bezárólag, hogy milyen érzés ott lenni egy állásinterjún. A cégek minden tagja, a cég minden „sarka” a munkáltatói márkát képviseli, és mindenki, aki részesül akár egy órára is a cég miliőjéből, hozzáállásából, tovább viszi annak hírét.

A BalaBit-nál erre nagyon tudatosan ügyeltünk, például, már a 2010-es évek elején rendszeresek voltak a meetup-ok, amelyek a céget egyetemistákkal is megismertettük. A munkavállalóktól nemcsak folyamatosan visszajelzéseket kértük, hanem figyelembe is vettük a véleményüket. A LinkedIn pedig még csak egy szűk réteg körében volt elterjedt – mi ebben benne voltunk.

Megosztom azokat a legfontosabb szempontokat, amelyek a célok elérését segítették:

  • nyitottság + transzparencia + rugalmasság – ezek a BalaBit alapértékei voltak;
  • önismeret + őszinteség – az üzleti sikerek az emberi értékek tudatos fejlesztése nélkül nem jöhetnek;
  • célok + motiváció – az a cég (vagy egyén), aki sikeres akar lenni, nem élhet csak egyik napról a másikra, nem játszhat csak a túlélésre, célokat kell meghatároznia, és minden nap teljes elkötelezettséggel tennie ezekért;
  • szakértői csapatépítés és együttműködés – a megfelelő és megfelelően „együtt mozgó” team nélkül nem lehetséges az a szintű ugrás, ami például a BalaBit esetén is történt.

A BalaBit későbbi változásai sokaknak ismerősek lehetnek: 2018-ban eladták a céget a One Identity-nek, az egyik társalapító pedig ma már startup-berkekben ismert névnek számít, a hazai „startup maffia” tagja, rendszeres médiaszerepléssel.

Hogy Neked ebből mi lehet az inspiráció, a tanulnivaló munkaerőpiaci szereplőként?

A munkáltatói márka építése lényeges, sőt, a célok meghatározása során NULLADIK mérföldkőként kell számolni vele. Elvégre, távlati szempontból rengeteg állhat vagy bukhat ezen. A HR-folyamatokat is ennek szolgálatába kell állítani, a terület egyáltalán nem kezelhető csak egy „szükséges rosszként”, hanem valóban tapasztalt, profi, széles látókörrel rendelkező szakértő bevonása szükséges a sikerhez.

Ha előrébb akarsz jutni, ha nagy céljaid vannak: állok rendelkezésedre. SEGÍTEK, hogy láthatóvá válj és erős legyen a munkáltatói márkád!